Keresési találatok: Bukarest

A kormány székháza előtti téren összegyűlt tüntetők délben átvonultak a belügyminisztérium épülete elé, majd a parlamentnél fejezték be a tiltakozó megmozdulást.

Bukarestben egy hónap alatt tízszeresére emelkedett a fertőzési ráta, amely szombaton már elérte a lakosság 12,65 ezrelékét.

A külföldön élő román vendégmunkások 2018. augusztus 10-én az akkor kormányon lévő PSD vezetői ellen szerveztek nagyszabású megmozdulást.

Bukarestben nyitja meg az Európai Unió az Európai Kiberbiztonsági Ipari, Technológiai és Kutatási Kompetenciaközpontot, azaz az EU Kiber Központot.

A hétfőtől életbe lépő új intézkedésekről szóló sürgősségi kormányrendelet szombaton jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Maszkellenes tüntetés zajlott szombat délután Bukatestben. A résztvevők, akik közül többen gyermekeiket is magukkal vitték, bírálták a hatóságok koronavírus-járvány elleni intézkedéseit.

A DIICOT főügyésze azt követően hozta meg a döntést, hogy többen is panaszt nyújtottak be a nyomozás lezárására vonatkozó rendelet miatt.

A fővárosi csendőrség sajtószóvivője, Georgian Enache a tüntetés kapcsán közölte, a helyszínre kivezényelt rendvédelmi erők száma változó volt, ezt a tüntetésen részt vevők számához igazítottá

Míg tavaly júliusban a kormány székháza előtt demonstráltak a résztvevők az akkor sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási kódex ellen, most az elnöki hivatal közelében gyülekeztek.

Az új kormány komoly munkába kezdett: sorra mentenek fel a feladatvégzés alól prefektusokat, vagy éppen intézményvezetőket.

Pódiumbeszélgetést szerveztek Bukarestben, melynek keretében a romániai magyarság helyzetének alakulásáról tanácskoztak.

A kötet célja megismertetni a románokkal azokat a magyar értelmiségieket, akik 1918 után a román állam keretében értékteremtő munkát végeztek.

A megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett.

Több mint száz tüntető érkezett román zászlókat lengetve a tér egy román nemzeti színű óriáslobogóval elkerített sarkába.

2017. decemberében egy bukaresti nő két fiatal hölgyet lökött a metró elé. Most megszületett a végleges ítélet: életfogytiglani börtön.

A tüntetést az uniós elnökség nyitórendezvénye alkalmából több ellenzéki civil szervezet nevében jelentett be csütörtökre egy magánszemély.

Egyre elterjedtebb az elképzelés, hogy a tömegközlekedés ingyenessé tételével lehet jelentősen csökkenteni az autós forgalmat és azzal együtt a környezetszennyezés mértékét.

A felfüggesztett börtönre ítélt vádlottaknak pedig 90 - 120 nap közötti közmunkát kell végezniük.

Nincs katasztrófa! Csak az életmentő egységek gyakorlatoznak a fővárosban.

Trump külön gratulált Romániának, Bulgáriának, Magyarországnak, Ausztriának és Szlovákiának.

Két iráni férfit vettek őrizetbe Bukarestben, miután kiderült, heroinnal üzletelnek.

Dancila szerint egyes tüntetők csendőri túlkapások áldozatainak tekintik magukat,

Egy Ilfov megyei férfit gyanúsítanak azzal, hogy ellopta egy kishíján meglincselt csendőrnő pisztolyát. 

A demonstráció politikai üzenete egyértelműen elbukott a szervezetlenségen.

Több tüntető tett panaszt a román katonai ügyészségen, mert a csendőrség indokolatlanul bántalmazta őket.

Áprilisban 300 ezernél is több aláírást adtak le az illetékes hatóságoknak.

A kilencvenes évek sztárja a We love retro rendezvényen akasztotta ki a romániai publikumot.

Rosszul lett az egyik utas, egy bukaresti megállóval szakította meg az útját az Ankara-Düsseldorf járat.

A PSD elnöke, Liviu Dragnea továbbra is ártatlanságát hangoztatta.

Bukarestben több ezer tüntető vonult szombaton a kormány épülete elé és a korrupt politikusok lemondását követelte.

Többek között egy kelet-európai szinten is egyedülálló, robotizált raktárat is bemutattak.

Többek között egy kelet-európai szinten is egyedülálló, robotizált raktárat is bemutattak.

Az Autonet Import szervezi az ország legnagyobb autós- háttéripari kiállítását.

Lucian Iliescu tanácsos készített elő egy határozattervezetet, amit kollégái sem fogadtak kitörő örömmel.

A román média becslése szerint de több ezren gyűltek össze a kormány épülete előtt.

Megállt, lekapcsolta a fényeket, bezárta az ajtót és 8 órára otthagyta az autót.

A Juventus vezetői tévedésből használt adathordozóval magyarázták az esetet.

Bukarest 3-as szektorában egy építkezésen két munkás zuhant a mélybe.

A szakszervezetek igazságosabb bérezést és jobb munkafeltételeket sürgetnek.

A Fekete-tenger partján levő üzem alkalmazottai szerdán Bukarestben tüntettek az újraállamosításért.

A tüntetők amiatt vonultak utcára, mert Tudorel Toader Kövesi leváltását kezdeményezte.

Egy busz ára 250 ezer euró áfa nélkül.

Legalább 16 jármű megrongálódott, de személyi sérülés nem történt.

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [6]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: